2016. június 23., csütörtök
2016. június 20., hétfő
Mese az idő rabságáról
Valamikor réges rég, ég és föld között.
Tekintélyes úr élt, falvak, erdők fölött.
A furcsa palotáján áttetsző tető,
s tükör falaiban a leláncolt idő.
Tekintélyes úr élt, falvak, erdők fölött.
A furcsa palotáján áttetsző tető,
s tükör falaiban a leláncolt idő.
Csillogtak a percek, mint a kristályszemek,
gondosan bezárva, hogy meg ne szökjenek.
Őrizte kincseit a mogorva fösvény,
számolgatta folyton gőgösen és büszkén.
gondosan bezárva, hogy meg ne szökjenek.
Őrizte kincseit a mogorva fösvény,
számolgatta folyton gőgösen és büszkén.
Úgy telt a pillanat, ahogy ő akarta,
hogy másnak nem jut, egy cseppet sem zavarta.
A napot az égen ő maga keltette.
Amikor ráunt, a holdat kényeztette.
hogy másnak nem jut, egy cseppet sem zavarta.
A napot az égen ő maga keltette.
Amikor ráunt, a holdat kényeztette.
Ha úgy akarta tél volt, ha akarta nyár,
az őszt és a tavaszt nem jegyezte naptár.
Parancsszóra, össze-vissza járt az óra,
tik-tik,tak-tak,toporgott a mutatója.
az őszt és a tavaszt nem jegyezte naptár.
Parancsszóra, össze-vissza járt az óra,
tik-tik,tak-tak,toporgott a mutatója.
Egy szép nyári este a szél kopogtatott.
- Megpihennék nálad, nagyon fáradt vagyok.
- Nincs itt helyed vándor, keress máshol ágyat!
Nem nyílik az én ajtóm senki fiának.
- Megpihennék nálad, nagyon fáradt vagyok.
- Nincs itt helyed vándor, keress máshol ágyat!
Nem nyílik az én ajtóm senki fiának.
- Még hogy ő, senki fia!- Duzzogott a szél.
- Megtudod, ki vagyok, ha így kinevettél .
Nőtt a haragja. Tombolt, tépte a házat,
szakadtak a zárak, s vele a varázslat.
- Megtudod, ki vagyok, ha így kinevettél .
Nőtt a haragja. Tombolt, tépte a házat,
szakadtak a zárak, s vele a varázslat.
Hullottak a percek az egész világra,
emberre, tengerbe, földre és virágra.
A madarak fészkébe, csigaházába,
folyók medrébe, torony és napórákra.
emberre, tengerbe, földre és virágra.
A madarak fészkébe, csigaházába,
folyók medrébe, torony és napórákra.
Ütemes kattogás: tik-tak, tik-tak, tik-tak.
Mozdultak lábak , a szitakötő szárnyak.
Mindent beborított a sürgető idő,
jutott mindenhová jelen és a jövő.
Mozdultak lábak , a szitakötő szárnyak.
Mindent beborított a sürgető idő,
jutott mindenhová jelen és a jövő.
Sorban álltak az évszakok egymás után,
már ketyegett az óra érthetőn, tisztán.
Megőszült a nagy úr a romos szobákban,
csak a fáradt tegnap maradt a markában.
már ketyegett az óra érthetőn, tisztán.
Megőszült a nagy úr a romos szobákban,
csak a fáradt tegnap maradt a markában.
Hiába kesergett, deres a szakálla,
csak a múltat őrzi a ládafiába.
Hová lett a vagyona bűvös varázsa?
A kövekbe, fákba, évgyűrűkbe zárva.
csak a múltat őrzi a ládafiába.
Hová lett a vagyona bűvös varázsa?
A kövekbe, fákba, évgyűrűkbe zárva.
2016. június 15., szerda
Rém kalandom
A fészerünkben egy régi szekrény,
benne halk nesz... valami mocorog...
Egér lenne? Talán, ha megnézném...
szörnyűséges rémekre gondolok.
benne halk nesz... valami mocorog...
Egér lenne? Talán, ha megnézném...
szörnyűséges rémekre gondolok.
Tudod azokra a mindenféle
démonokra a horror filmekben.
Mi lesz, ha ez tényleg olyasféle...
akkor most ez itt a búcsúpercem...?
démonokra a horror filmekben.
Mi lesz, ha ez tényleg olyasféle...
akkor most ez itt a búcsúpercem...?
Mégis nyúlok a fogantyú felé,
jajj, ha látnád, hogy remeg a kezem...
Félősebb énem húzna kifelé,
de a lábam mozdulni képtelen.
jajj, ha látnád, hogy remeg a kezem...
Félősebb énem húzna kifelé,
de a lábam mozdulni képtelen.
Újra hallom... A levegő megáll,
s a szívem kalapál... túl hangosan.
Érzem az erőm az inamba száll,
majd a bátorságommal kirohan...
s a szívem kalapál... túl hangosan.
Érzem az erőm az inamba száll,
majd a bátorságommal kirohan...
....én maradok. Torkomban a gyomrom,
most nevetnék magamon, ha tudnék...
Na most... ezt csak úgy magamnak mondom,
de inkább a merszem után futnék...
most nevetnék magamon, ha tudnék...
Na most... ezt csak úgy magamnak mondom,
de inkább a merszem után futnék...
Ejnye! Kell nekem bizonyítani?
Kell! Majdcsak elbírok egy egérrel.
Nagy levegő! Megragadom: így ni!
Szinte feltépem hősiességgel.
Kell! Majdcsak elbírok egy egérrel.
Nagy levegő! Megragadom: így ni!
Szinte feltépem hősiességgel.
- Csak-csak, csak-csak, csak-csak, csak-csak - hallom.
Riadtan piheg a "szörnyű" rémem...
Kicsi rozsdafarkú fészkét látom...
- Éppen költök, ne zavarjon... kérem...
Riadtan piheg a "szörnyű" rémem...
Kicsi rozsdafarkú fészkét látom...
- Éppen költök, ne zavarjon... kérem...
Ilona Zagyi Gáborné
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)