Az erdei séta

Velem együtt lép az aprócska lába,

a keskeny ösvényen, az erdőt járva.
- Foghatunk lepkét? Olyan szép, nagy, cifrát!
Készítenék neki díszes kalitkát.
- Megsérülne hamar vékonyka szárnya,
elpusztulna szegény dobozba zárva.
- Mekkora földkupac! A hangyák vára?
- Régóta lakják, így nőtt ekkorára.
Csupa járat, zeg-zug, ez az otthonuk,
itt nem bántja senki, jól megy a soruk.
- Ott szalad valami zöld! Keressük meg!
A bokorba futott. Nincs itt... Hol lehet?
- Az bizony egy zöld gyík, már messze járhat,
mert mindentől fél, ami neki árthat.
- De én nem bántanám, játszanék vele!
- Egy élőlény nem ember játékszere.
- Látok egy mókust ott a fa tetején,
hű, ha megfoghatnám, haza vihetném.
- Szomorú lenne, itt él a családja,
dehogy vágyik ő semmilyen fogságba.
- A barátom lenne, velem aludna.
- Hiányozna neki saját odúja.
- Jajj nézd, egy őzike! Kell, őt akarom.
Őt ugye vihetem, befogadhatom?
- Biztos elkóborolt, kicsi még nagyon,
nemrég született, ezen a tavaszon.
Figyelj csak oda, ott jön a mamája,
épp most talált rá a kicsi fiára!
Mosolyog a gyerek, elgondolkodik.
Csendben továbbmegyünk, nem vitatkozik.
- Otthon lenni jó... és így jó, szabadon.
Leülünk egy kicsit. Csend és nyugalom.
Kíváncsi napfény bekukucskál itt-ott.
Nincs semmi rejtélyes, nincsenek titkok.
Hallod? Hozzád szól, susog a lomb,
engedd őt élni... csak ennyit mond.

Ilona Zagyi Gáborné

Gyökér-falvi történetek hangos változat

Mese az idő rabságáról

Valamikor réges rég, ég és föld között.
Tekintélyes úr élt, falvak, erdők fölött.
A furcsa palotáján áttetsző tető,
s tükör falaiban a leláncolt idő.

Csillogtak a percek, mint a kristályszemek,
gondosan bezárva, hogy meg ne szökjenek.
Őrizte kincseit a mogorva fösvény,
számolgatta folyton gőgösen és büszkén.

Úgy telt a pillanat, ahogy ő akarta,
hogy másnak nem jut, egy cseppet sem zavarta.
A napot az égen ő maga keltette.
Amikor ráunt, a holdat kényeztette.

Ha úgy akarta tél volt, ha akarta nyár,
az őszt és a tavaszt nem jegyezte naptár.
Parancsszóra, össze-vissza járt az óra,
tik-tik,tak-tak,toporgott a mutatója.

Egy szép nyári este a szél kopogtatott.
- Megpihennék nálad, nagyon fáradt vagyok.
- Nincs itt helyed vándor, keress máshol ágyat!
Nem nyílik az én ajtóm senki fiának.

- Még hogy ő, senki fia!- Duzzogott a szél.
- Megtudod, ki vagyok, ha így kinevettél .
Nőtt a haragja. Tombolt, tépte a házat,
szakadtak a zárak, s vele a varázslat.

Hullottak a percek az egész világra,
emberre, tengerbe, földre és virágra.
A madarak fészkébe, csigaházába,
folyók medrébe, torony és napórákra.

Ütemes kattogás: tik-tak, tik-tak, tik-tak.
Mozdultak lábak , a szitakötő szárnyak.
Mindent beborított a sürgető idő,
jutott mindenhová jelen és a jövő.

Sorban álltak az évszakok egymás után,
már ketyegett az óra érthetőn, tisztán.
Megőszült a nagy úr a romos szobákban,
csak a fáradt tegnap maradt a markában.

Hiába kesergett, deres a szakálla,
csak a múltat őrzi a ládafiába.
Hová lett a vagyona bűvös varázsa?
A kövekbe, fákba, évgyűrűkbe zárva.

Rém kalandom

A fészerünkben egy régi szekrény,
benne halk nesz... valami mocorog...
Egér lenne? Talán, ha megnézném...
szörnyűséges rémekre gondolok.

Tudod azokra a mindenféle
démonokra a horror filmekben.
Mi lesz, ha ez tényleg olyasféle...
akkor most ez itt a búcsúpercem...?

Mégis nyúlok a fogantyú felé,
jajj, ha látnád, hogy remeg a kezem...
Félősebb énem húzna kifelé,
de a lábam mozdulni képtelen.

Újra hallom... A levegő megáll,
s a szívem kalapál... túl hangosan.
Érzem az erőm az inamba száll,
majd a bátorságommal kirohan...

....én maradok. Torkomban a gyomrom,
most nevetnék magamon, ha tudnék...
Na most... ezt csak úgy magamnak mondom,
de inkább a merszem után futnék...

Ejnye! Kell nekem bizonyítani?
Kell! Majdcsak elbírok egy egérrel.
Nagy levegő! Megragadom: így ni!
Szinte feltépem hősiességgel.

- Csak-csak, csak-csak, csak-csak, csak-csak - hallom.
Riadtan piheg a "szörnyű" rémem...
Kicsi rozsdafarkú fészkét látom...
- Éppen költök, ne zavarjon... kérem...

Ilona Zagyi Gáborné

Csuszka pár

Terebélyes ágak között,
bájos, kicsi akrobata,
a fa törzsén föl és alá,
csúszik ide, csúszik oda.

Talán bizony lakást keres?
Apró szépség illeg-billeg,
- Ni csak, itt egy üres odu!
Párját hívja: cirreg-cirreg.

Nézegetik. Az ajtó nagy,
leszűkítjük, hordunk sarat,
ha kisebb lesz, otthonosabb.
Nekilátnak, tapasztanak.

Amíg száradnak a falak,
jó vastagon kibélelik.
Fakéreg és tűlevelek.
Itt kelnek ki majd a kicsik.

Harkály röpül. Menne haza.
Nem fér már be, szűk a nyílás.
Bent lapul a két kis szorgos,
kész a fészek csinosítás.

Sürgés, forgás, tüsténkedés,
biztonságos a menedék.
Buzgólkodó a csuszka pár,
kártevőkből van itt elég.

Telnek-múlnak,napok, hetek.
A fészekben kilenc tojás.
Koppan kis csőr, a héj reped.
Kilenc, pici szívdobbanás.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Sok száz éves fa...

Még nem láttam ekkora fát.
Lehet kapni hozzá létrát?
Tetejére ha felmásznék,
a világon mindent látnék?

Te vagy itt a legidősebb.
Talán őrt állsz, örököset?
Öreg vagy már, nagyon kérges.
Megölellek. Vajon érzed?

Hány kisgyerek kéne ide,
kiknek keze összeérne?
Tíz barátom elég lenne,
kéz a kézben, körbe körbe.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Különös koncert

Hosszú csápok amit látok.
Mi bújik a kéreg alatt?
Kitapogat óvatosan.
Meleget vár? Talán nyarat?

Júniusban előbújik,
egy fényes, fekete frakkban.
Előkelőn illeg-billeg,
a szép, nyári alkonyatban.

Röppen föl a csalitosba,
üldögél a virágbokron.
Eltűnődik szomorúan
- nyakkendőm nincs, csak a hangom.

Cifra lepke libben mellé.
- Szomjas vagyok. Ön a pincér?
- Nem. Kérem, én, zenész vagyok.
Fellépek, a tücsök kísér.

- Hangverseny lesz, éji zene?
Megvárom, ha megengedi.
Előkerül tücsökmester.
- Cincér fiam, lássunk neki!

Így csendült fel a szerenád!
Figyeld csak az esti csendben.
Táncolnak az apró árnyak,
csillagfényes bálteremben.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Borz Amál és Borz Aurél.

Vajon mit rejt csöndes tölgyes,
ki lakik az erdő mélyén?
Itt kukucskál egy rönk mellett,
Borz Amál és Borz Aurél.

Van itt borzvár a föld alatt,
de nem egyszerű kotorék,
csillog, villog, tisztán tartja,
Borz Amál és Borz Aurél.

Óvatosan, szépen lassan.
Fülel, figyel. Nincs -e veszély?
Így megy ez, ha előbújik,
Borz Amál és Borz Aurél.

Nagyon üres a borz pocak,
még épphogy csak elmúlt a tél.
Nem csoda, hogy megéhezett
Borz Amál és Borz Aurél.

Morog, forog és toporog,
itt az idő,leszállt az éj.
Kígyót, békát kutat, keres,
Borz Amál és Borz Aurél.

Lassún lomha, bár nem lusta
ha nincsen más jó a gyökér.
Izeg-mozog, túr és kapar,
Borz Amál és Borz Aurél.

Akad egér, jó friss kukac.
Darázsfészek a holdfénynél.
Telik bendő, nem gyűjtöget,
Borz Amál és Borz Aurél.

Jóllakottan elégedett,
már hajnal előtt hazaér.
Leporolja a bundáját,
Borz Amál és Borz Aurél.

Hálókamra, puha alom.
Ágya haraszt és falevél,
édes álmot alszik nappal,
Borz Amál és Borz Aurél.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Azt játszom... (Búcsú az óvodától)

Azt játszom, hogy egy fa vagyok,
bár még csak egy kis csemete.
Esik eső, a nap ragyog,
erősödik a gyökere.

Vastagodik vékony törzsem,
de még nincsen rajtam kéreg,
növögettem itt mint kertben,
s röpültek az ovis évek.

Szaporodtak gyönge ágak,
mindig jött egy újabb hajtás,
nevelgettek és vigyáztak,
engem és a sok fapajtást.

Hajoltam én erre-arra,
figyeltek rám el ne törjek.
s nőttem én a jó talajban,
nyúltam egyre többet, többet.

Nézd, hogy büszkén magasodom,
ezért van, hogy átültetnek,
belássam a horizontot,
s része legyek gyümölcsösnek.

Mindennap új rügyet bontok,
s itt-ott már van zöld levele.
Szeretnék: szép, sűrű lombot,
jó terméssel telis-tele.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Tovább megyek

Vállamon a kis tarisznyám,
ballagnak e kicsi lábak.
Búcsút intenek a versek,
röpítik az apró szárnyak.

Kinyitok egy másik könyvet,
kihúzok egy új fiókot.
Innen viszem, beleteszem,
őrzök mesét, varázslatot.

Becsukom itt a kis kaput,
iskolában nyitok ajtót.
Óvónénik, drága dadus,
megköszönök minden jó szót.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Szentjánosbogárkák

Fénylő pöttyök bokrok felett.
Felvillanó morzejelek?
Rejtélyesen titokzatos.
Falevélen kis csillagok?
Bár a látvány nem szokványos,
hívogatón barátságos.
Ti-ti, tá-tá, talán kódok?
csillog- villog a bozótos.
Csalogatnak: erre, erre!
Varázslatos így a cserje.
Mesebeli nyári este,
világít a bogár teste.
Olyan apró és védtelen.
Itt lapul a tenyeremben.
Fogságban már nincs fényjátszás,
kialudt a kicsi lámpás.
Szabadsága legfőbb titka,
elengedem, s gyúl a szikra.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Karvaly

Kíméletlen rabló madár,
vadásztere, erdő, határ.
Menekül fürj, galamb, gerle.
Karvaly űzi őket messze.
Apró testű, kékesszürke,
lesből támad rárepülve.
Zuhan mint formás cseppalak,
mit egy jégcsap, ahogy lecsap.
Bejár árkot, folyómedret,
revírje az égig terjed.
Gyorsan tanul, s megszelídül,
hűen szolgál, kézre repül.
A fenyvesben erős fészek,
Széles, tágas, jól elférnek.
Kéreg és háncs benne bélés,
várja négy-öt, fehér, pihés.

Ilona Zagyi Gáborné

Elkészült könyvformában a Gyökér-falvi történetek

Underground Kiado és Ilona Zagyi Gáborné.

május 3., 18:00 · 

Mesekönyv érkezett webshopunkba!
Ilona Zagyi Gáborné Gyökér-falvi történetek című verseskönyvét az alábbi linken érhetitek el.
http://undergroundbolt.hu/gyoker-falvi-tortenetek

Szentjánosbogárkák

Fénylő pöttyök bokrok felett.
Felvillanó morzejelek?
Rejtélyesen titokzatos.
Falevélen kis csillagok?
Bár a látvány nem szokványos
hívogatón barátságos.
Ti-ti, tá-tá, talán kódok?
csillog- villog a bozótos.
Csalogatnak: erre, erre!
Varázslatos így a cserje.
Mesebeli nyári este,
világít a bogár teste.
Olyan apró és védtelen.
Itt lapul a tenyeremben.
Fogságban már nincs fényjátszás,
kialudt a kicsi lámpás.
Szabadsága legfőbb titka,
elengedem, s gyúl a szikra.

Ilona Zagyi Gáborné

Fekete rigók

Vadszőlő fut sűrű bokron,
benne rejtek, fészekotthon.
Óvják őket tüskés ágak,
biztonság a rigó párnak.
Itt csendül a legszebb nóta...

Nem egyformák, más a színük,
egy-ütemre ver kis szívük.
Itt élnek már egy ideje.
Barnás árnyú és fekete.
Egyik csendes, nincs szócsata.

Bejárják az egész kertet,
nem félnek, tán megismernek.
Nem csak röpül. Lép és ugrik.
Amit lelnek haza viszik.
Bőséges lesz a vacsora.

Tágas terű iskoláját,
mesterfokú diplomáját,
nem jegyezték oklevélre,
de méltó a hírnevére.
van a dalnak varázslata.

Dalolása nem csak móka,
figyel párja a jó szóra.
Mit rejt fészek, puha, mohás?
Halvány zöldes, szeplős tojást.
Kel, öt-hat rigó fióka.


Ilona Zagyi Gáborné

Beszédes virágok

Virágomat

Virágomat

Öntözgettem, nevelgettem,
mint édesanyám engemet,
féltő gonddal védelmeztem,
mint jó anya a gyermeket.

Simogattam dúdolgatva,
ANYÁK napján neked adom,
hogy SZERETLEK elsuttogja,
szíved érzi kedves dalom.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Beszédes virágok

Szedtem sok-sok szép virágot,
egy nagy csokorba kötöttem,
ezt adom ma anyácskámnak,
az érzéseim színekben.

Fehéret, mert megszülettem,
édes tejjel megetetett,
fehér volt a takaróm is,
takargatott, melengetett.

Sárgákat a nappalokért,
mert akadt dolga rengeteg,
minden percét kihasználja
a magamfajta kisgyerek.

Kéket a sok éjszakáért,
mit, ha kellett átvirrasztott,
ha beteg, vagy nyűgös voltam,
gyógyítgatott, ápolgatott.

Rózsaszínt a szép mesékért,
mi felvitt a csillagokig,
a sok kedves szép szaváért
ébredéstől elalvásig.

Pirosat a szeretetért,
ami enyém és végtelen,
minden egyes ölelésért,
szívet rajzol a kis kezem...

Kicsi Kincsem
Ilona Zagyi Gáborné

Gyurgyalagok

Mint a tavasz kacérsága,
kékeszöld és aranysárga.
Vidám színek, tarka trillák, 
lepkeröptű, kis madárkák.

Zengő kórus, incselkedő,
krük-krük, prü-prü, szép az idő!
Üdvözlik a napsugarat,
feltűnő a díszes csapat.

Homokfalban költőüreg,
takarít a madársereg.
Nap szárítja míg odasüt
Ajajj, veszély! vüt-vüt, vüt-vüt!

Macska figyel lent az aljban,
Fel tud mászni? Akkor baj van!
Ám a partfal túl meredek,
nyávog, s mondja továbbmegyek.

Akad erre poszméh, darázs.
Elkapni? Egy szemvillanás.
Bögöly és légy nem menekül,
s ha más nincs, bogár kerül.

A közelben méhkaptárak,
házi méhre is vadásznak.
Nyáron több kell a családnak
a gyurgyalag fiókáknak.

Tavasz és nyár zajos-dalos
Zeng itt a táj, varázslatos.
Ősz elűzi. Nem bír faggyal.
Csendesül a táj, a partfal.

Ilona Zagyi Gáborné