Róka móka

Rókalyukban három kölyök.
Vörös bundás, kis ördögök.
Merész, aki a legnagyobb. 
Majrés félős és izgatott.

Vidám köztük, kicsi Móka,
kedves, virgonc, csak aprócska.
Csúfolja a másik kettő.
- Elnyel majd a sötét erdő!

- Engem sose! Sokat tudok,
kicselezem, ravasz vagyok.
A kicsi még nem ostoba.
Megnövök még, mondta anya.

Róka mama megérkezett,
- Itt az ebéd siessetek!
Mancstörlés és pofi mosás,
hoztam tyúkot, s van friss tojás.

Neki ül a három gyerek,
s mert irigyek verekszenek.
Több jut annak, aki erős,
éhes marad ki szégyenlős.

Nagy a zsivaj, marakodás,
kicsi ez a rókalakás.
Rókáék nem mosogatnak,
nem tányérból falatoznak.

Jóllakottan elpihennek,
Este felé futni mennek.
Róka papa lomtalanít,
róka mama kitakarít.

Merész az már nagyon bátor,
különösen napnyugtakor.
Majrés inti. Óvatosan!
Inkább lassan, de biztosan.

Kicsi Móka jót hempereg,
összetúrt egy levélhegyet.
Kacag, nevet: vuk, vuk, vak, vak.
Furcsa árnyék a fák alatt.

Ismerős, nagy szuszogással,
Koca mama a fiával.
Mutatkozni nem tanácsos,
soha nem volt barátságos.

Á, de baj van! Észre veszi!
Majrést, Merészt megkergeti.
Kicsi Móka zajtalanul
avar alatt,csendben lapul.

Elül a vész, előbújik.
Rókalyukig hazakúszik.
Hazaér a két testvére,
gyorsak voltak szerencsére.

Összebújnak az alomban,
biztonságos otthonukban.
Alszik mind a három róka,
Merész, Majrés, kicsi Móka.

Ilona Zagyi Gáborné

Őszfestés

Megunta az erdő
zöldellő pompáját,
színekre váltja
egyhangú koronáját.

Válogat a szelíd,
meleg színek között,
aranyló sárga, barna,
s akad ritka vörös.

Nehéz döntenie,
mi áll neki jobban,
nézegeti magát a tó
tükrében titokban.

Segít neki a nap,
perzseli pirosra,
ha mégsem tetszik,
barnára szárítja.

A szél is kontárkodik,
pajkosan kócolja,
divat ma a tépett,
súgja mosolyogva.

Nagy az egyetértés,
változik a típus,
dolgoznak a művészek,
melyik a jobb stílus.

Mosolyog még a nyár,
korai a festés...
minek ez a felhajtás,
ez a nagy sietség.

Megadóan legyint,
átadom a terepet...
hűvös szellő söpöri
az utcákat, tereket.

Csodálattal nézi
a meleg színeket,
de kezd már vacogni,
nem bírja a hideget.

Kabátot ő nem vesz,
mert van ám büszkesége,
inkább a madarakkal
elmegy melegebb vidékre...

Ilona Zagyi Gáborné
2014.08

Ősz, a mester

Köszön az ősz! Szép évszakot!
De jó! Megint itthon vagyok.
Megöleltem nyár barátom.
Búcsúzik. Már pakol, látom.

Együtt játszunk egy-két hétig.
jó pajtásom egész dér-ig.
Nem érek rá, sok a dolgom,
majd rájössz, hogy nem csak mondom.

Elhoztam az ecsetemet,
átfestem a leveleket,
s mindenfélét, amit még kell,
ezért mondják rám, hogy mester.

Színek, ízek, kincset adok.
Érzed, ezt a jó illatot?
Nyár elkezdte, befejezem,
éléskamrád tele legyen.

Megértek a szőlő szemek.
Mosolygósak, kerekdedek.
Van itt sárga, piros és kék.
várja már, hogy szüreteljék.

Csipke, kökény, galagonya.
Ízesebb lett az áfonya.
Sok a munka, lótok-futok.
Igyekszem én, ahogy tudok.

Ilona Zagyi Gáborné

Gyurgyalag-felhő

Krük, krük,krük, krű, prű,prű,prű,prű
itt, a ház fölött köröznek,
tarka, vidám madárkáim
érzem, elköszönni jöttek.

Itt az idő! Elmúlt a nyár,
Hosszú az út, indulni kell!
Hangos zsivaj. Madárfelhő
lebeg az égen, s énekel.

Nézem, ahogy távolodik,
s az egész itt-ott megszakad.
Tudom, hogy majd viszontlátom!
Szerencsét kívánok, s jó utat!

Ilona Zagyi Gáborné

Diókóstolók

Holló Sanyi, Holló Maris
a diófán üldögélnek.
Figyelik a házat, kertet,
- "kong,klong, krug, krug".- Beszélgetnek.

Őszi színek, őszi zajok.
Kicsi mókus diót keres,
a két madár ámul, bámul,
ahogy surran, villámsebes.

Talált diót, meg is töri,
hull a csonthéj a fa alá,
jóllakottan elégedett
futkározik fel és alá.

Holló Sanyi gondolkodik.
Jó ízű-e, finom lehet?
Röppen föl a diófára.
- Megkóstoljuk, hozok egyet!

A csőrében ott a dió.
- Nagyon kemény. Hogy törjük fel? -
Fejét rázza Holló Maris
- Nem lehet ezt madárcsőrrel.

- Kárba nem vész majd meglátod,
van itt ész, holló tudomány.
Röpüljünk csak el az útig,
a tervem kipróbálhatnám.

Terepjáró zötykölődik,
sok a kátyú, az út rögös.
Ledobja a kerék alá,
a kemény héj összetörött.

Nincs autó most már sehol,
szétnéznek még, türelmesek.
Kihalt az út, lakmároznak,
minden morzsát összeszednek.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Ufó a fák alatt

Lógatom a lábam,
a hinta elringat,
élvezem az estét,
jóleső kábulat.

Virágzó akácfa,
édes illatfelhő,
mesét súg fülembe,
a hízelgő szellő.

Figyelem az erdőt,
a zöldellő csendet,
ilyet az ember tán
csak vászonra festhet.

Most valami mozdul,
repked a fák alatt,
egy sárga csészealj,
a szemem rá tapadt...

Csak nem ufót látok!!
Hol a szemüvegem...
ijesztő káprázat,
vagy elment az eszem?

Bizonyítanom kell,
gyorsan filmre veszem,
szalagcímen látom,
ahogy híres lettem.

Fölteszem a gépre,
elemzem a képet,
a valóság vetett
álmaimnak véget.

Nem sárga űrhajó
nincs lappangó titok,
amit fényképeztem
hétköznapi dolog.

Beöltözött méhész
zöldes overallban,
méhei közt járkál
nagy, kerek kalapban.

Ilona Zagyi Gáborné
2015.05

Az erdei séta

Velem együtt lép az aprócska lába,

a keskeny ösvényen, az erdőt járva.
- Foghatunk lepkét? Olyan szép, nagy, cifrát!
Készítenék neki díszes kalitkát.
- Megsérülne hamar vékonyka szárnya,
elpusztulna szegény dobozba zárva.
- Mekkora földkupac! A hangyák vára?
- Régóta lakják, így nőtt ekkorára.
Csupa járat, zeg-zug, ez az otthonuk,
itt nem bántja senki, jól megy a soruk.
- Ott szalad valami zöld! Keressük meg!
A bokorba futott. Nincs itt... Hol lehet?
- Az bizony egy zöld gyík, már messze járhat,
mert mindentől fél, ami neki árthat.
- De én nem bántanám, játszanék vele!
- Egy élőlény nem ember játékszere.
- Látok egy mókust ott a fa tetején,
hű, ha megfoghatnám, haza vihetném.
- Szomorú lenne, itt él a családja,
dehogy vágyik ő semmilyen fogságba.
- A barátom lenne, velem aludna.
- Hiányozna neki saját odúja.
- Jajj nézd, egy őzike! Kell, őt akarom.
Őt ugye vihetem, befogadhatom?
- Biztos elkóborolt, kicsi még nagyon,
nemrég született, ezen a tavaszon.
Figyelj csak oda, ott jön a mamája,
épp most talált rá a kicsi fiára!
Mosolyog a gyerek, elgondolkodik.
Csendben továbbmegyünk, nem vitatkozik.
- Otthon lenni jó... és így jó, szabadon.
Leülünk egy kicsit. Csend és nyugalom.
Kíváncsi napfény bekukucskál itt-ott.
Nincs semmi rejtélyes, nincsenek titkok.
Hallod? Hozzád szól, susog a lomb,
engedd őt élni... csak ennyit mond.

Ilona Zagyi Gáborné

Gyökér-falvi történetek hangos változat

Mese az idő rabságáról

Valamikor réges rég, ég és föld között.
Tekintélyes úr élt, falvak, erdők fölött.
A furcsa palotáján áttetsző tető,
s tükör falaiban a leláncolt idő.

Csillogtak a percek, mint a kristályszemek,
gondosan bezárva, hogy meg ne szökjenek.
Őrizte kincseit a mogorva fösvény,
számolgatta folyton gőgösen és büszkén.

Úgy telt a pillanat, ahogy ő akarta,
hogy másnak nem jut, egy cseppet sem zavarta.
A napot az égen ő maga keltette.
Amikor ráunt, a holdat kényeztette.

Ha úgy akarta tél volt, ha akarta nyár,
az őszt és a tavaszt nem jegyezte naptár.
Parancsszóra, össze-vissza járt az óra,
tik-tik,tak-tak,toporgott a mutatója.

Egy szép nyári este a szél kopogtatott.
- Megpihennék nálad, nagyon fáradt vagyok.
- Nincs itt helyed vándor, keress máshol ágyat!
Nem nyílik az én ajtóm senki fiának.

- Még hogy ő, senki fia!- Duzzogott a szél.
- Megtudod, ki vagyok, ha így kinevettél .
Nőtt a haragja. Tombolt, tépte a házat,
szakadtak a zárak, s vele a varázslat.

Hullottak a percek az egész világra,
emberre, tengerbe, földre és virágra.
A madarak fészkébe, csigaházába,
folyók medrébe, torony és napórákra.

Ütemes kattogás: tik-tak, tik-tak, tik-tak.
Mozdultak lábak , a szitakötő szárnyak.
Mindent beborított a sürgető idő,
jutott mindenhová jelen és a jövő.

Sorban álltak az évszakok egymás után,
már ketyegett az óra érthetőn, tisztán.
Megőszült a nagy úr a romos szobákban,
csak a fáradt tegnap maradt a markában.

Hiába kesergett, deres a szakálla,
csak a múltat őrzi a ládafiába.
Hová lett a vagyona bűvös varázsa?
A kövekbe, fákba, évgyűrűkbe zárva.

Rém kalandom

A fészerünkben egy régi szekrény,
benne halk nesz... valami mocorog...
Egér lenne? Talán, ha megnézném...
szörnyűséges rémekre gondolok.

Tudod azokra a mindenféle
démonokra a horror filmekben.
Mi lesz, ha ez tényleg olyasféle...
akkor most ez itt a búcsúpercem...?

Mégis nyúlok a fogantyú felé,
jajj, ha látnád, hogy remeg a kezem...
Félősebb énem húzna kifelé,
de a lábam mozdulni képtelen.

Újra hallom... A levegő megáll,
s a szívem kalapál... túl hangosan.
Érzem az erőm az inamba száll,
majd a bátorságommal kirohan...

....én maradok. Torkomban a gyomrom,
most nevetnék magamon, ha tudnék...
Na most... ezt csak úgy magamnak mondom,
de inkább a merszem után futnék...

Ejnye! Kell nekem bizonyítani?
Kell! Majdcsak elbírok egy egérrel.
Nagy levegő! Megragadom: így ni!
Szinte feltépem hősiességgel.

- Csak-csak, csak-csak, csak-csak, csak-csak - hallom.
Riadtan piheg a "szörnyű" rémem...
Kicsi rozsdafarkú fészkét látom...
- Éppen költök, ne zavarjon... kérem...

Ilona Zagyi Gáborné

Csuszka pár

Terebélyes ágak között,
bájos, kicsi akrobata,
a fa törzsén föl és alá,
csúszik ide, csúszik oda.

Talán bizony lakást keres?
Apró szépség illeg-billeg,
- Ni csak, itt egy üres odu!
Párját hívja: cirreg-cirreg.

Nézegetik. Az ajtó nagy,
leszűkítjük, hordunk sarat,
ha kisebb lesz, otthonosabb.
Nekilátnak, tapasztanak.

Amíg száradnak a falak,
jó vastagon kibélelik.
Fakéreg és tűlevelek.
Itt kelnek ki majd a kicsik.

Harkály röpül. Menne haza.
Nem fér már be, szűk a nyílás.
Bent lapul a két kis szorgos,
kész a fészek csinosítás.

Sürgés, forgás, tüsténkedés,
biztonságos a menedék.
Buzgólkodó a csuszka pár,
kártevőkből van itt elég.

Telnek-múlnak,napok, hetek.
A fészekben kilenc tojás.
Koppan kis csőr, a héj reped.
Kilenc, pici szívdobbanás.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Sok száz éves fa...

Még nem láttam ekkora fát.
Lehet kapni hozzá létrát?
Tetejére ha felmásznék,
a világon mindent látnék?

Te vagy itt a legidősebb.
Talán őrt állsz, örököset?
Öreg vagy már, nagyon kérges.
Megölellek. Vajon érzed?

Hány kisgyerek kéne ide,
kiknek keze összeérne?
Tíz barátom elég lenne,
kéz a kézben, körbe körbe.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Különös koncert

Hosszú csápok amit látok.
Mi bújik a kéreg alatt?
Kitapogat óvatosan.
Meleget vár? Talán nyarat?

Júniusban előbújik,
egy fényes, fekete frakkban.
Előkelőn illeg-billeg,
a szép, nyári alkonyatban.

Röppen föl a csalitosba,
üldögél a virágbokron.
Eltűnődik szomorúan
- nyakkendőm nincs, csak a hangom.

Cifra lepke libben mellé.
- Szomjas vagyok. Ön a pincér?
- Nem. Kérem, én, zenész vagyok.
Fellépek, a tücsök kísér.

- Hangverseny lesz, éji zene?
Megvárom, ha megengedi.
Előkerül tücsökmester.
- Cincér fiam, lássunk neki!

Így csendült fel a szerenád!
Figyeld csak az esti csendben.
Táncolnak az apró árnyak,
csillagfényes bálteremben.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Borz Amál és Borz Aurél.

Vajon mit rejt csöndes tölgyes,
ki lakik az erdő mélyén?
Itt kukucskál egy rönk mellett,
Borz Amál és Borz Aurél.

Van itt borzvár a föld alatt,
de nem egyszerű kotorék,
csillog, villog, tisztán tartja,
Borz Amál és Borz Aurél.

Óvatosan, szépen lassan.
Fülel, figyel. Nincs -e veszély?
Így megy ez, ha előbújik,
Borz Amál és Borz Aurél.

Nagyon üres a borz pocak,
még épphogy csak elmúlt a tél.
Nem csoda, hogy megéhezett
Borz Amál és Borz Aurél.

Morog, forog és toporog,
itt az idő,leszállt az éj.
Kígyót, békát kutat, keres,
Borz Amál és Borz Aurél.

Lassún lomha, bár nem lusta
ha nincsen más jó a gyökér.
Izeg-mozog, túr és kapar,
Borz Amál és Borz Aurél.

Akad egér, jó friss kukac.
Darázsfészek a holdfénynél.
Telik bendő, nem gyűjtöget,
Borz Amál és Borz Aurél.

Jóllakottan elégedett,
már hajnal előtt hazaér.
Leporolja a bundáját,
Borz Amál és Borz Aurél.

Hálókamra, puha alom.
Ágya haraszt és falevél,
édes álmot alszik nappal,
Borz Amál és Borz Aurél.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Azt játszom... (Búcsú az óvodától)

Azt játszom, hogy egy fa vagyok,
bár még csak egy kis csemete.
Esik eső, a nap ragyog,
erősödik a gyökere.

Vastagodik vékony törzsem,
de még nincsen rajtam kéreg,
növögettem itt mint kertben,
s röpültek az ovis évek.

Szaporodtak gyönge ágak,
mindig jött egy újabb hajtás,
nevelgettek és vigyáztak,
engem és a sok fapajtást.

Hajoltam én erre-arra,
figyeltek rám el ne törjek.
s nőttem én a jó talajban,
nyúltam egyre többet, többet.

Nézd, hogy büszkén magasodom,
ezért van, hogy átültetnek,
belássam a horizontot,
s része legyek gyümölcsösnek.

Mindennap új rügyet bontok,
s itt-ott már van zöld levele.
Szeretnék: szép, sűrű lombot,
jó terméssel telis-tele.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Tovább megyek

Vállamon a kis tarisznyám,
ballagnak e kicsi lábak.
Búcsút intenek a versek,
röpítik az apró szárnyak.

Kinyitok egy másik könyvet,
kihúzok egy új fiókot.
Innen viszem, beleteszem,
őrzök mesét, varázslatot.

Becsukom itt a kis kaput,
iskolában nyitok ajtót.
Óvónénik, drága dadus,
megköszönök minden jó szót.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Szentjánosbogárkák

Fénylő pöttyök bokrok felett.
Felvillanó morzejelek?
Rejtélyesen titokzatos.
Falevélen kis csillagok?
Bár a látvány nem szokványos,
hívogatón barátságos.
Ti-ti, tá-tá, talán kódok?
csillog- villog a bozótos.
Csalogatnak: erre, erre!
Varázslatos így a cserje.
Mesebeli nyári este,
világít a bogár teste.
Olyan apró és védtelen.
Itt lapul a tenyeremben.
Fogságban már nincs fényjátszás,
kialudt a kicsi lámpás.
Szabadsága legfőbb titka,
elengedem, s gyúl a szikra.

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Karvaly

Kíméletlen rabló madár,
vadásztere, erdő, határ.
Menekül fürj, galamb, gerle.
Karvaly űzi őket messze.
Apró testű, kékesszürke,
lesből támad rárepülve.
Zuhan mint formás cseppalak,
mit egy jégcsap, ahogy lecsap.
Bejár árkot, folyómedret,
revírje az égig terjed.
Gyorsan tanul, s megszelídül,
hűen szolgál, kézre repül.
A fenyvesben erős fészek,
Széles, tágas, jól elférnek.
Kéreg és háncs benne bélés,
várja négy-öt, fehér, pihés.

Ilona Zagyi Gáborné

Elkészült könyvformában a Gyökér-falvi történetek

Underground Kiado és Ilona Zagyi Gáborné.

május 3., 18:00 · 

Mesekönyv érkezett webshopunkba!
Ilona Zagyi Gáborné Gyökér-falvi történetek című verseskönyvét az alábbi linken érhetitek el.
http://undergroundbolt.hu/gyoker-falvi-tortenetek

Szentjánosbogárkák

Fénylő pöttyök bokrok felett.
Felvillanó morzejelek?
Rejtélyesen titokzatos.
Falevélen kis csillagok?
Bár a látvány nem szokványos
hívogatón barátságos.
Ti-ti, tá-tá, talán kódok?
csillog- villog a bozótos.
Csalogatnak: erre, erre!
Varázslatos így a cserje.
Mesebeli nyári este,
világít a bogár teste.
Olyan apró és védtelen.
Itt lapul a tenyeremben.
Fogságban már nincs fényjátszás,
kialudt a kicsi lámpás.
Szabadsága legfőbb titka,
elengedem, s gyúl a szikra.

Ilona Zagyi Gáborné