Gyökér-falvi történetek Vll. rész Tavaszi kaland

Túl az üveghegyen
varázserdő mélyén,
aprónép éldegélt
gyökér-lakban békén.

Gyönyörű reggel volt
fényesen ragyogott,
föléledt az erdő
kikelet mosolyog.

Felriadt Manócska
Hómanót nem látja,
a fények játéka
ajtóhoz csábítja.

Nehezen, de nyílik,
ki is oson rajta,
gondolta elindul
felfedező útra.

Fénylőn kéklő égbolt,
jóleső napsütés,
rügy pattan ágon
tavaszi ébredés.

Csivitelő madarak
kezdődött a koncert,
most a varázstisztás
kéklő virágoskert.

Mindenütt ibolya
csodálatos illat,
itt-ott gyöngyvirág
vidáman kacsingat.

Méhecskék röpködtek
kezdődik a munka,
ráfér már a mozgás
dermedt szárnyaikra.

Aprócska Manócska
még sosem látott ilyet,
ez az első tavasza,
az első kikelet.

Ballagott az úton
merre lába vitte,
hogy kicsit eltévedt
bizony nem figyelte.

Ezalatt hómanó
hogy eltűnt észrevette,
segítséget hívott,
hogy manót megkeresse,

Bodobács a tűzoltó,
Jánoska a rend őre,
így indultak hárman
az erdő mélyébe.

Elbújt a napocska
zord felhők mögött,
a szél is feltámadt
játszott a fák között.

Eleredt az eső,
Manócska megijedt,
Most aztán mi lesz?
Hová keveredett?

Talált egy elhagyott
üres csigaházat,
legalább nem ázott
a ruhája is száradt.

- Hahó manócska, hahó!-
az erdő visszhangzott,
egy üres csigaházból
sírás hallatszott...

- Hüppögő csigaház? -
Micsoda furcsaság...
- Van itt valaki? -
nézett be Bodobács.

- Meg van Manócska!-
derültek az arcok,
a könny is felszáradt
kicsi Manó boldog.

Előbújt a nap is
már újra mosolygott,
jó utat kívánt,
vidám, szép napot!

Zagyi Gáborné
illusztráció:Molnár Renáta