Jólesőn nyújtózik a reggel ébredőn,
az ablakhoz csal csábító színekkel.
Mosolyt csal arcomra az őszi varázs,
a csillanó nap fénye megtelik élettel.
Reccsenő hangok az öreg diófán,
surranó bolyhos, vörös foltok ,
az ágak hegyén maradt diót gyűjtik,
szorgalmasan, édes kicsi mókusok...
Lenyűgöz a látvány, csak ámulok,
visszatartott lélegzettel állok.
Figyelem a vékony, leheletnyi ágon
egyensúlyozó, fürge társaságot.
Eszembe jut a fényképezőgép,
nyúlok is érte, abban a pillanatban,
de az akku vészesen villog, lemerült
régen volt már használatban...
Észrevettek..., nem mozdulnak,
én őket..., ők engem néznek,
csak a farkuk egyensúlyoz
miközben, kíváncsin fürkésznek.
Végül a kutyus riasztotta meg
a már így is riadt társaságot,
hangos ricsajjal jelezte,
ő velük nem köt barátságot...
Mintha ott sem lettek volna,
egy szempillantás alatt eltűntek.
Nem maradt egyéb se utánuk, csak
a ringó ág, s rezzenő falevelek...
Zagyi Gáborné
